2013. május 28., kedd

Néhány kaktuszvirág



Az első kaktuszvirág megjelenése után barátságtalan hideg idő köszöntött be. Úgy látom ez lelassította a virágzás folyamatát. Azóta még csak most nyílnak a többiek.

Íme egy kis ízelítő:

  








2013. május 10., péntek

Az év első kaktuszvirága



Ma délre nyílt ki a legelső kaktuszvirág. Sajnos nem tudom a nevét ennek a kaktusznak...



Későbbre vártam a virágzások megindulását, mivel kipakoláskor még egy szem bimbót sem láttam egyik kaktuszon sem. Holnapra is várható egy virágbontás:)

2013. május 7., kedd

Cereus strausii és a szél



A Cereus Strausii nevű oszlop kaktuszom sajnos összetörött :((. Több mint 20 éves volt és bizonyos dolgok miatt érzelmi szálak fűztek hozzá...
Már jóval magasabb volt nálam, épp hogy elfért a pince plafonja alatt. A magasabbik oszlopon rengeteg bimbót nevelt az utóbbi években.

Minden nyarat közvetlenül a ház előtt szokott tölteni. Az volt az  a hely ahol nem érte eső, és sosem borította fel a szél, mivel irányból nem fújt.
Egyik nap viszont erős szél volt - megjegyzem volt már nagyobb szélvihar is - és valami csoda folytán fellökte. De úgy, de úgy!!! Azonnal darabjaira törött, kb 1/3-a lett a magassága. A darabokat pedig egyenlőre szárítom, majd később talán elültetem.
Már előfordult, hogy feldőlt, de akkor  nem lett semmi baja.


Az eltörött oszlopok teteje néhány nap alatt beszáradt, már alig van egy kis sebes felület.
Csak legyen türelmem jó pár évet várni mire újra magas lesz....

Ezen kívül még egy nagy veszteségem volt években pár évvel ezelőtt. Volt egy kb. 30 éves nagy majomfa - crassula -bokrom. Egyik rokonomtól kaptam. Egy téli éjjelen - 19 fok volt, és az egyik családtagom nyitva hagyta éjjelre a pince ajtót. Meg is fagyott a majomfa. A családtagom nem értette miért vagyok annyira oda érte.... majd megnőnek a többiek is. Na ja, mert olyan sokszor belefér az ember életébe megvárni míg egy növény 30 éves lesz....

2013. április 24., szerda

Kiraktam a kaktuszokat.



Elkészült és újra lakható a fóliám!
Remélem ez egy kicsit tovább bírja majd. Azt ajánlották, hogy ipari fóliát vegyek rá. Ilyenért is indultam a boltba, de ott azt mondták, hogy ilyen nincs, fénystabil van. Így ilyet kértem. Új fényvédő is kellett, mert az is szétpörgött. Most minden szép és jó:)
Vasárnap pakoltam ki mindent a pincéből és a nagy oszlopot - Cereus strausii - is a lakásból.
A mostani teleltetés során is lett egy kevés veszteség: 6 db. Sajnos az egyik egy már nagyra, oszloposra nőtt, Mammillária volt...


2013. április 15., hétfő

Itt a jó idő!

 

Végre itt a tavasz!
Elég sokat kellett várni rá, most pedig nagy hirtelenséggel a nyakunkon a jó idő. Azonnal minden kinti-kerti munka sürgős lett, hisz késésben vagyunk...
Még a szép idő előtt  megjött a talajvíz a pincébe. Szerencsére nem lett túl magas, kb. 20 cm. De ez is annyi gondot okozott mint a sok. A földről minden cserepet fel kellett szedni, a polcok alsó részéről elrakodni.  A leanderjeim már nagyok, ezért azokat már nem lehetett feljebb pakolni. Így kénytelenek voltak pár mínuszos éjszakát az udvaron tölteni.
A nagy oszlopos kaktuszom is fejtörést okozott, hogy hova is mentsem?  Végül is becipeltük a házba és a lépcsőfordulóban helyeztük el. Nem volt egyszerű dolog: egyrészt nehéz, másrészt nagyon inog  minden mozdításra. Már ki lehetne vinni az udvarra, de előbb lélekben rá kell készülni...
Napközben nyitva tartom a pince ajtaját, hogy ne nagy párában legyenek a kaktuszok. Éjjelre becsukom, mert akkor még hideg van.

A hétvégén újra húztuk a fóliát.  Régit az előző nap szedtük le. De még egy csomó dolog van vele. Az ajtókat meg kell csinálni. Az alját el kell egyengetni,gyomtalanítani, összetakarítani.A cicusok a szalmát eléggé szétszórták. Új fényvédő háló is szükséges rá. Az asztallapokat meg kell nézni, hogy milyen állapotban vannak. Mikor már nagyon beázott a fólia, levittük őket a pincébe. Ott pedig egy éjszakát vízben töltöttek.

Az üres váz.

2013. március 15., péntek

...és amikor azt hittem, hogy itt a tavasz.



       Március elején egész jó tavaszias időjárás volt. A pinceajtót már egy kis időre nyitva hagytam szellőzni.
Már tavaszi gondolataim voltak: cserepeket kellene venni, új fóliát kell beszerezni.
Végre sikerült vennem egy-két szaporító ládát. Tavaly sehol nem kaptam a környéken.

De május 14-n igazi téli idő köszöntött ránk. Hóesés, orkán erejű szél, mínusz fokok. Ma még mindig ez van.

Ez a szél végleg elbánt a fóliámmal.. A zöld háló leszakadt, a teteje nyitott, az ajtaja szétszakadt. Az ajtaját a télen többször újra fóliáztuk, de újra és újra szétszakadt. A macskáknak most lett mostoha sorsuk. Eddig itt teleltek. Az alsó polcon szalmával bélelt, oldalára fektetett dobozban laktak. Ha kisütött a nap viszonylag jó idő volt a fóliában. De most szegényeknek odabent is süvít a szél.
- Megjegyzem: kinti cicák és korábban a pincében laktak, de az utóbbi időkben sok kárt csináltak. Így ez volt a 2. telük a fóliában. Tavasszal csere lesz. Kaktuszok ki a fóliába, macskák vissza a pincébe.






2013. január 25., péntek

Amikor a télre készültem...2

Elázva, vízben állva találtam a kaktuszaim egy részét.


      Valamikor október elején öntöztem meg utoljára a kaktuszaimat. Még utána voltak szép napos időszakok, és úgy gondoltam már csak annyi dolgom van velük, hogy majd lehordjam őket a pincébe.
Addig pedig szépen kiszáradnak. Így nem is igen ellenőriztem őket.
A téli behurcolkodás napján pedig jött a meglepetés:
Igaz, hogy nappal volt napsütés, de hajnalban viszont már jött a hűvös. A fóliában pedig volt páralecsapódás. Nem is kicsit! A mennyezeten kövér vízcseppek formájában csücsült. Ez még önmagában nem lett volna baj, de a fólia egyik végében le is esett. Itt a legnagyobb megdöbbenésemre a kaktuszaim vízben álltak. Én meg azt gondoltam, hogy már szépen kiszáradtak a teleltetéshez.
Kénytelen voltam elázva lehordani őket a pincébe, és nagyon reméltem, hogy túlélik ezt az állapotot. A víz és a hideg egyszerre nem tesz jót nekik.
Tanulság: az utolsó öntözéssel még nincs befejezve a szezon, továbbra sem árt kijárni a fóliába.


A tető tele volt kövér vízcseppekkel.

2013. január 9., szerda

Amikor a télre készültem...



     Már régen nem írtam ide a kaktuszos blogba. Most azonban leírom a téli felkészülés alatt történteket.
Október 26-n pakoltam le a pincébe a kaktuszokat.
Ez a kép akkor készült. A macskám csakis a fólia tetején bírt napozni. Alig lehetett lekergetni. Én meg közben aggódtam, hogy ne szakadjon be alatta a fólia. Elég rendesen besüppedt alatta.
Az őszre pedig már több kisebb repedés is keletkezett a neylonon. A mai nap pedig már elég rossz állapotban van. Főleg az ajtaja. Azt újra kellett naggyából fóliázni, hogy a télre még se legyen nyitott.



Folyt. köv.