2012. május 25., péntek

Társbérlők a fóliában

Társbérlők a fóliában


       Tavaly nyáron sok fajta rovar, lepkeféle volt a fóliában. A csigák is szívesen bejöttek volna, ha hagytam volna.
Idén rengeteg pók van, rovar pedig nem igen. Igaz, még az ajtók fent vannak, ezért sokan nem röpülnek be. Egyik nap egy nagy pókhálóban ezeregy kis sárga pókocskát találtam. Ezek persze ezeregy felé mentek, és most szövögetnek.
Tegnap előtt azt tapasztaltam, hogy egy nagy tálamban -  amiben kicsi kaktuszokat tartottam - valami feltúrta a földet. Mára a tálban meg egy lyukat találtam, meg a tettest is. Beköltöztek a békák is a fóliába.Ennek egyáltalán nem örülök :(
Az alsó polcon égy kaktuszom tövében is találtam békát. Kitúrják a kaktuszokat a földből. Az egyik pórul járt: a földből kitúrt egy kisebb horgas tüskés kaktuszt, ami beleállt a bőrébe. Így vitte magával.A cserepek között viszont nem fért át vele. Addig kapálódzott amíg a kaktusz beleállt a bal első és a bal hátsó lábába is. Ebben a helyzetben pedig már egyáltalán nem tudott eliszkolni. Röpült is kifelé a fóliából.
 Sajnos nehéz elkapni és kirakni őket. Beugrálnak a polc alá, ahol elérhetetlenek.



Béka terpeszkedik a cserépben.


Kaktusz alatt lapul.



Alig fér el, de azért benne van


2012. május 12., szombat

Hangyák

A hangyás kaktuszom közepe, ahol a hangyák feltúrtak elpusztult...és hangyák továbbra is vannak benne.

2012. május 5., szombat

A hangyák

Időnként a hangyák kinéznek maguknak egy-egy cserepet, melyben bolyt építenek. Csinálhatok akármit, akkor sem állnak odébb.
Tavaly egy leánder cserép tetszett nekik nagyon. Hiába ültettem át, raktam más helyre, fújtam le hangyairtóval, ragaszkodtak hozzá.
Most pedig egyik reggelre az egyik nagy tál kaktuszomból készítettek hangyabolyt. A cserép környéke, teteje csupa föld volt.
Na és persze nem sikerül kiűzni őket...

A tál teteje
       

2012. május 3., csütörtök

Összegzés a teleltetésről.

   Nálam a kritikus időszak a március-április. Általában addig nincs semmi gond a kaktuszokkal. Ha a tél folyamán ellenőrzöm őket, nem tapasztalok pusztulást. De ha eljön a jóidő: egyik napról a másikra képesek kipusztulni.
Idén szerencsére nem volt sok veszteség. De probléma annál inkább.
Tavaly  parásodtak - állítólag takácsatka miatt.
Most pedig egyre több darabon jelennek meg barna, szinte narancssárga foltok. Olyanok mintha rozsdásak lennének. Lehet, hogy a kaktuszokat is megtámadja a rozsda nevű gomba?
Mindenesetre lefújtam az érintetteket rozsda elleni sprével.



2012. május 1., kedd

Vége a télnek

A hétvégén kiraktam a kaktuszaim a pincéből, ahol a telet töltötték. Korábban az udvaron tartottam őket, de tavaly nyáron kaptak egy viszonylag tágas fóliát. Így ide költöztek. A fólia tetejét hálóval borítottam be, hogy az erős napsütés ne égesse meg őket. Az udvari tartás elég sokáig működött nálam, de az utóbbi egy-két évben nagyon sokszor megégette őket a nap. Az őszi hetes esők is gondot okoztak.
Az ajtókat csak a téli időszakban használom, akkor zárva tartom a fóliát. Pontosabban az egyiket résnyire kitámasztom, mert ilyenkor itt laknak a macskák. Beszalmázott dobozt kapnak és itt telelnek. Korábban a pincében volt a helyük, de sok kárt csináltak a kaktuszok között, meg másban is...
Egyébként elől-hátul tárva van, mivel a kaktuszaimmal ellentétben én nem nagyon szeretem a fóliás klímát. De úgy látom ez a tüskés növényeimet nem zavarja.


                                     

A kinti időszakban úgy öntözöm őket mint más virágokat: ha száraz a föld felszíne adok nekik vizet. Öntözni többnyire este felé szoktam, esetleg a reggeli órákban. Bár tudom, hogy más gyűjtők azt mondják, hogy csínján kell bánni a vízzel.

Kaktusztüskék

Ezen a blogon a kaktuszokkal kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani. Havi bontásban leírom, hogy én miképpen tartom őket, hogyan szaporítom és ültetem át.
Korábbi években udvaron, szabadban tartottam a kaktuszaimat.Ezen időkről http://ibolya-la.gportal.hu/ oldalamon írtam. Tavaly nyáron viszont fóliát kaptak.
Innét kezdve főleg ebben a blogban fogok róluk írni.
Egyenlőre új nekem a blog, de remélhetőleg sikerül "belakni".